Az amerikai autógyártó cég júliusban az előző hónaphoz képest növelni tudta eladásait, méghozzá "jelentős mértékben", nyilatkozta a Wall Street Journalnak George Pipas, a cégre specializálódott elemző. A hír már csak azért is jelentős, mivel növekedésre a Ford esetében két éve nem volt példa.
A második negyedévet már 2,3 milliárd dollár nettó nyereséggel záró autógyártó óriás a jó eredményt elsősorban az Obama-kormány egy hete futó roncsprémium-programjának köszönheti. Utóbbi keretében az amerikai autótulajdonosok 4500 dollárig terjedő támogatást kaphatnak az államtól, ha régi autójukat leadják, és helyette egy új, környezetbarát járművet vesznek. Becslések szerint egy hét alatt összesen 250 ezer régi autót "cseréltek be" az amerikaiak újra.
A kormány eddig egyébként egymilliárd dollárt költött a roncsprémium-programra, és további két milliárd dollárt fordít majd erre a célra, ha ezt a Szenátus is jóváhagyja.
A roncsprémium-programok eddig többnyire Európában is sikeresek voltak, aminek köszönhetően több mint egy év után az öreg kontinensen ismét nőttek az értékesítések.
Menedzsment Fórum