2p

Kereken 15 százalékkal kevesebb gázt forgalmazott Ausztriában az év első felében az OMV - és ennek oka nem csak a szokatlanul enyhe tél. Az orosz Gazprom, amely az osztrák gázszükséglet 55 százalékát szállítja, az idei évtől nem éri be azzal, hogy az ügyfeleket az OMV közvetítésével éri el, hanem saját kereskedelmi cégei, illetve más elosztókban szerzett részesedései révén közvetlenül látná el a fogyasztókat - írja a Népszabadság.

Erre lehetőséget ad az eredetileg 1968-ban létrejött első szállítási szerződés tavalyi meghosszabbítása: a szerződésbe belekerült egy olyan passzus, amelynek értelmében a Gazprom az általa szállított mennyiség negyedét maga forgalmazhatja. Ezzel egyidejűleg az OMV kiszáll a Gazprom elosztó vállalatából, a GWH-ból, amelyben eddig 25,1 százalékos részesedése volt. Az orosz szállító vállalat már jelenleg is több tartomány, Stájerország, Salzburg és Karintia gázellátója, s nem kizárt, hogy a Verbund - a legnagyobb osztrák villamosenergia-vállalat - által tervezett mellachi erőmű is orosz gázzal működik majd - bár itt az OMV még versenyben van.

A kivonulás a gázellátó GWH-ból az OMV illetékes vezetője szerint illik a cég stratégiaváltásába, amelyet a gázpiac liberalizálása tett szükségessé. Az OMV a jövőben saját gázkereskedelmi leányvállalatára, az EconGasra összpontosít.

A Gazprom egyébként más energiavállalatokban is rendelkezik tulajdonrésszel: a salzburgi Haidachban például, ahol nemrégiben adták át az EVN-nel közösen létesített gáztározót. A Gazprom a stájerországi Mellachba tervezett erőműnek sem csupán gázszállítója, hanem résztulajdonosa szeretne lenni - a szállítások fejében - számol be a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!