2p

A gyorsétteremlánc Amerikában újít: lépéskényszerbe kerültek, mert tömegével pártoltak el tőlük az emberek.

Amerikában hamarosan futár viheti a mekis kaját az embereknek, írja a 444.hu a Financial Times értesüléseire hivatkozva. A gyorsétteremlánc azért vág bele a házhozszállításba, mert megváltoztak a gyorskaja-fogyasztási szokások: 2012 óta félmilliárddal kevesebben keresték fel az arany ívű büféket.

A mekis futárok próbaüzeme már sikeresen le is zajlott, az gyorsétteremlánc az Uberrel állt össze Florida több városában. Arról ugyanakkor még nem nyilatkozott a McDonald’s, hogy az éles szolgáltatást is ezzel a sofőrszolgálattal képzelték-e el.

Kínában, Dél-Koreában és Szingapúrban már működik a mekis futárszolgálat, saját sofőrökkel. Ez egymilliárd dolláros piacot teremtett a cégnek, a McDonald’s számításai szerint pedig globálisan a házhozszállítási piac 100 milliárd dolláros is lehet.

A McDonald’s abban bízik, hogy öt legnagyobb piacán, az USA-ban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Kanadában is nagyot szól majd a futárszolgálat, hiszen itt a népesség 75 százaléka él az éttermek 8 kilométeres sugarán belül – ez az a távolság, melyen belül még garantálni tudják, hogy a kiérkező étel forró marad.

A futárokkal együtt mobilapp is érkezik, melyet a 36 ezer amerikai étterem közül 20 ezerben be is vezetnek az év végéig. Az új szolgáltatás az USA-ban már idén megindulhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!