A beruházással párhuzamosan közel 350 új munkahely létesül: a betanított munkásokat és a szakképzett munkaerőt nemcsak Mórahalomról, hanem a kistérség teljes területéről és Szegedről is fogadni kívánják a vállalatok.
Tájékoztatása szerint betelepül a holland Lc Packaging/Texpack Kft., amely már több mint tíz éve működik Magyarországon, és csomagolóanyagok szállításával foglakozik a mezőgazdaság számára. Jelenleg húsz munkatársuk van, ez a szám évről-évre nő majd.
A Texpack Kft. a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkban az első ütemben egy legalább ötezer, a másodikban egy csaknem tízezer négyzetméteres raktárat kíván építeni. Az első ütemet a tervek szerint még az idén elkezdik és jövőre be is fejezik. A kezdeti beruházási költség hárommillió euró, azaz csaknem 750 millió forint.
A belga Fléma Snack Kft. négymillió euró, azaz közel egymilliárd forint értékben, 25 ezer négyzetméteren kíván beruházni. A húsfeldolgozással foglalkozó vállalat az elképzelések szerint idén júniusban kezdi el gyárát építeni, a kivitelezés hat hónapig tart majd. A termelés várhatóan jövő januárban indul, első ütemben saslikot gyártanak, majd variációkat dolgoznak ki, a harmadik ütem pedig a gazdasági helyzettől függ.