2p

Fennállásának történetében először készül bércsökkentésre a Volkswagen Slovakia, a német autógyár szlovákiai leányvállalata - számolt be a pozsonyi autógyár szakszervezetének közlésére hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap kedden.

Szlovákia legnagyobb gyártókapacitású autógyára, amely egyúttal az ország egyik legjelentősebb exportőre és munkaadója is, a napokban terjesztette az üzem szakszervezete elé a javaslatot, amely 4 százalékos általános bércsökkentéssel számol az idén.

A pozsonyi üzem vezetése a bércsökkentési javaslatot az arról folyó egyeztetések lezárásáig nem kívánta kommentálni, ám a HN úgy tudja: az idén megújítják a gyártósorokat, aminek következtében csökkentenék a gyártásban dolgozók munkaidejét is.

"A vállalat a jelenlegi nyolcról hatra kívánja csökkenteni a napi munkaórák számát" - mondta a HN-nek Zoroslav Smolinsky, a pozsonyi VW szakszervezeti vezetője, aki szerint a vállalat pozsonyi gyárában nem tervez elbocsátásokat.

A pozsonyi Volkswagennek jelenleg mintegy 9400 alkalmazottja van, az üzemben dolgozók átlagbére 1460 euró (mintegy 440 ezer forint), a legalacsonyabb fizetés, a kezdőbér pedig nem egész 690 eurót (nem egész 210 ezer forint) tesz ki.

A szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) adatai szerint 2013-ban a Volkswagen pozsonyi üzemében 420 ezer gépkocsit gyártottak, ezzel az eredménnyel a német márka üzeme volt az, amelyben az országban működő három autógyár közül a legtöbb autó készült.

A VW pozsonyi üzemében jelenleg a Volkswagen Touareg, az Audi Q7, a Skoda Citygo, a Seat MII modelljeit gyártják, valamint itt készülnek a Porsche Cayenne karosszériái is.

A német márka szlovák leányvállalata csaknem két éve kezdte meg egy új, 110 ezer négyzetméter alapterületű karosszéria üzem építését, a 600 millió eurós beruházásból készülő gyártórészlegben a tervek szerint az idei év második félévében kezdődhet meg a termelés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!