A 12 éve a Vasas sportklub területén működő Fáy utcai piac bezárásáról már több éve fel-felröppentek hírek. A Vasas 2003 végén - 2004. decemberi hatállyal - felmondta a bérleti szerződést, ám a Novák & Novák nem hagyta el a területet. Ebből per, majd peren kívüli megegyezés lett. A Novák & Novák Zrt. azért nem vonult ki, mert jogtalannak minősítette a felmondást. A pertől pedig azért állt el a társaság, mert a két fél megállapodott: ha a Vasas által a területre kiírt pályázat eredményes lesz, a részvénytársaság felszabadítja a telepet.
A Novák & Novák már két éve csak rövid távú szerződéseket köt bérlőivel, akik ugyanakkor, ha kívánják, átköltözhetnek a szintén a társaság által üzemeltetett piacra a Keleti pályaudvar mellé, a Dózsa György út 2. szám alá.
A többi piac marad
Ezzel szemben úgy tűnik, rövid távon nem szűnnek meg a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvarhoz tartozó vasúti területen lévő ázsiai piacok. A Kőbányai út mentén
például negyvenezer négyzetméteres területet adott bérbe határozatlan időre a MÁV a Négy Tigris piac működtetőjének. A kérdésre, hogy meddig marad fenn az ottani áldatlan állapot, a MÁV sajtóosztálya úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a terület szabályozási tervének elkészítését most végzi a Józsefvárosi Önkormányzat. A piac területének további hasznosításáról a MÁV csak a hivatalos szabályozási terv elkészültét és elfogadását követően tud további döntéseket hozni.
Azonban a VIII. kerület főépítésze, Miasnikov Péter szerint a rendezési tervhez a MÁV-nak előbb nyilatkoznia kell, hogy távlatokban mit kíván kezdeni a területtel. A vasúti terület jövőjét ugyanis a kerületi önkormányzat nem határozhatja meg. Így hát csak a kerület és a vasút együtt tudna kidolgozni egy koncepciót, de ahhoz a főváros állásfoglalása is kellene - írja a Világgazdaság.