2p

A Colgate-Palmolive Kft. kivonja Magyarországról termelő és kiszerelő kapacitását, és az év végéig felszámolja dorogi üzemét. A gyárbezárás 114 főt érint, a teljes dolgozói létszám elbocsátásával jár - mondta el a dorogi munkaügyi központ kirendeltség-vezetője, miután a gyárban megtartották az első csoportos munkaügyi tájékoztatót.

"A vállalat minden egyes dolgozóját többféleképpen segíti új munkahelyet találni, például 190 ezer forint átképzési segélyt biztosított személyenként, s a szokásos felmondási összegnél magasabb juttatásban részesíti a dolgozókat" - tette hozzá Romanek Etelka.

A foglalkoztatottak közül 94 ember fizikai, 20 fő szellemi munkát végzett. Szeptemberben bocsátják el a legnagyobb létszámot, közel 90 főt és december 31-ig bezárják az üzemet. A Colgate Palmolive Magyarország Termelő Kft. dorogi gyáregysége 1993-tól üzemelt, a gyárban korábban többek a Fabulon-család kozmetikumai készültek.

A kirendeltség-vezető elmondta: a Colgate már 2007 nyarán közölte, hogy egy év múlva felszámolja a dorogi gyárat. A megkezdődött egyeztetések 2008 februárjában zárultak le, ezt követően a vállalat hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámleépítést.

A Colgate-Palmolive március elején közölte, hogy a brassói (Brasov) gyárát szintén bezárja, a romániai termelést pedig a vállalat lengyelországi egységei veszik át. Ennek következtében 190 dolgozó válik munkanélkülivé. A vállalat közleménye szerint a romániai gyár bezárása egy 2005-ben ismertetett terv része volt, ami az amerikai csoport hatékonyságának növelését tűzte ki célul.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!