2p

Bezárja nyíregyházi gyárát a svéd Lindab, az intézkedés mintegy 110 alkalmazottat érint - közölte Pringle Gordon operatív igazgató hétfőn az MTI-vel.

A döntéshez a közép-kelet-európai országokban tapasztalható építőipari visszaesés vezetett - hangsúlyozta írásos közleményében a cég vezető tisztségviselője.

Hozzátette: a nyíregyházi gyártóüzem bezárására július végén kerül sor. Az operatív igazgató szerint az építőipari visszaesés különösen érinti Magyarországot, Romániát és a balkáni országokat, s ezeket az államokat a nyírségi gyár szolgálta ki eddig Lindab termékekkel.

A bezárás sorsára jutó üzem dolgozói közül mintegy 110-en kapnak felmondólevelet, ugyanakkor - emelte ki Pringle Gordon - a Lindab továbbra is megtartja mérnöki és értékesítési osztályait Nyíregyházán, illetve Biatorbágyon.

A közép-kelet-európai piac kiszolgálását egyébként a gyárbezárás után a cseh Lindab üzem látja majd el.

Az igazgató megemlítette: "a nyíregyházi termelés megszüntetése egy igen nehéz döntés, azonban a jelenlegi gyenge piaci helyzet miatt mindenképpen csökkenteni kell a kapacitást Közép-Kelet-Európában". Hozzáfűzte azt is, hogy a gyár bezárási folyamata során keresni fogja a lehetőségeket, amelyekkel segítheti az érintett alkalmazottakat.

A Lindab nemzetközi csoport mintegy 5.000 alkalmazottat foglalkoztat a világ 31 országában, 2008-as árbevétele 9,84 milliárd svéd korona volt. A stockholmi Nasdaq OMX Nordic tőzsdén LIAB név alatt jegyzett cég fémtermékeket és rendszereket fejleszt, gyárt és ad el az építőipari szektornak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!