2p

Korszerű, felhőalapú szolgáltatásokat is nyújtó kormányzati adatközpont épül, a projektet megvalósító NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. 16,35 milliárd forintos támogatást kapott a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (Köfop) keretéből - jelentette be Dömötör Csaba, a projektmenedzsment igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kiemelte, a projektnek köszönhetően egyszerűsödnek és lerövidülnek a közigazgatási eljárások, az új rendszer Európa egyik legbiztonságosabb adattárolását teszi lehetővé. Hozzátette, a projekt összhangban van az e-közigazgatás kiterjesztéséről szóló kormányhatározattal és a Köfop irányelveivel.
   
Vadas Ernő projektigazgató elmondta, a big data korszakába lépve elkerülhetetlen a központi háttérinfrastruktúra fejlesztése. A beruházás Budapesten és egy vidéki helyszínen valósul meg: előbbi - egy 1600 négyzetméteres géptermi és ugyanekkora kiszolgáló terület, valamint külső infrastruktúra - várhatóan 2017 végéig, utóbbi pedig - 600 négyzetméter géptermi kapacitás - 2018 első felében - tette hozzá.
 
 
   
Babócsy László projektigazgató kiemelte, hogy a georedundáns (földrajzilag különálló, eltérő kockázatú) rendszerek biztonságosak, a legszigorúbb minősítésű adatok tárolását is lehetővé teszik. Ismertette, hogy a projekt költségeinek túlnyomó részét az adatközpont infrastruktúrája (több mint 5 és fél milliárd forint), a hardverek (közel 5 milliárd forint) és a szoftverek (3,7 milliárd forint) jelentik, a két telephelyen többek között összesen nettó 2,4 petabájt (csaknem 2,5 millió gigabájt) tárolási kapacitást kap helyet. Az új adatközpont alkalmas a kormányhivatali rendszerek, a közigazgatási ügyekhez kapcsolódó alkalmazások és nyilvántartások, a szakhatósági nyilvántartások, valamint az elektronikus közigazgatási ügyintézés közvetlen kiszolgálására - közölte a projektigazgató.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!