3p

Közel 5 milliárd dollár értékű ajándékot adott részvények formájában a Bill & Melinda Gates Alapítványnak a Microsoft alapítója.

Az eddigi adakozási szokásán változtatva egyszerre 64 millió darab Microsoft-részvényt ajándékozott Bill Gates a felesége és az általa életre hívott alapítvány számára. Az informatikai óriás részvényeinek értéke jelenleg 73 dollár felett áll, így a csomag összesítve hozzávetőleg 4,7 milliárd dollárt ér, ami forintban 1220 milliárd forintnak felel meg.

Az adomány összegszerűen az eddigi legnagyobb, amelyet Bill & Melinda Gates Alaptvány kapott a híres üzletembertől. 2008-ban ugyan számszerűen ennél több részvényt adott át a jótékonysági szervezetnek, hiszen akkor 84 millió darab értékpapírt ajándékozott az alapítványnak. Igaz az akkori részvényár a mostaninak csupán a harmada volt.


Az elmúlt két évben egyébként Gates negyedévente 8 millió részvénnyel támogatta a szervezetet, amelynek szóvivője az amerikai sajtó érdeklődésére nem tudta megmondani, hogy most miért változtatott az eddigi politikáján.

Noha a leggazdagabb emberek rangsorának helyességét egyesek időnként megkérdőjelezik, a Microsoft alapítója hosszú évek óta a világ legvagyonosabb személye. A jelentős adományoknak köszönhetően azonban némileg olvadhat a vagyona. Ezzel párhuzamosan más üzletemberek, így például az Amazon alapító Jeff Bezos érdekeltségeinek értéke erősen felértékelődött. Időlegesen már volt arra példa a közelmúltban, hogy Bezos néhány órára átvette a képzeletbeli trónt. A fenti folyamatok miatt ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a következő évi rangsorban már őt teszik az első helyre.

Ami az adakozókedvet illeti, már csak vagyonának nagysága miatt sem sokan érhetnek Bill Gates nyomába, azért a Microsoft alapító jó barátja Warren Buffet igyekszik lépést tartani vele. Az immár 86 éves tőzsdeguru, aki sok éve szintén bérelt hellyel rendelkezik a leggazdagabbak listájának dobogóján júliusban adományozott 3,2 milliárd dollár értékben a Bill & Melinda Gates Alaptványnak az általa vezetett befektetési társság, a Berkshire Hathaway részvényeiből.

Ők a legjobban kereső hírességek


A tőzsdegurunak ez volt az eddigi legnagyobb egyszeri felajánlása, ezt is beleszámítva idáig összesen úgy 27,5 milliárd dollárral támogatta a szervezetek munkáját. Ebből nagyjából 21,9 milliárd dollár az oktatás és az egészségügy fejlesztésével, valamint a szegénység visszaszorításával foglalkozó Bill és Melinda Gates Alapítványhoz került, amely idén is a legnagyobb részvénycsomagot kapta. Az adomány további része az üzletember három felnőtt gyerekének alapítványaihoz, valamint Buffett saját alapítványához került.

Buffett minden évben eladományozza vagyona egy jelentős részét. A Forbes magazin szerint az amerikai befektető a hétfői felajánlást követően is a negyedik helyen szerepel a világ leggazdagabb embereinek listáján, Bill Gates, a Microsoft társalapítója (89,4 milliárd dollár), Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója (84,8 milliárd dollár) és a spanyol Amancio Ortega, az Inditex textilipari vállalat és a Zara divatárumárka alapítója (81,8 milliárd dollár) után. Buffett idei felajánlásának bejelentése előtt a magazin 76,3 milliárd dollárra becsülte az üzletember nettó vagyonát.

Buffett és Gates is tagjai a The Giving Pledge elnevezésű jótékonysági kezdeményezésnek, amelynek résztvevői vállalják, hogy vagyonuk döntő részét karitatív célokra ajánlják fel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!