1p

Az FHB Jelzálogbank nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 100 millió forintos bírságot megállapító határozatával, ezért élni kíván a bírósági felülvizsgálat lehetőségével - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.

Leszögezték, hogy a bankcsoport törvényesen, a jogszabályok által előírt módon, prudensen, az MNB folyamatos felügyelete mellett működik, és jelezték, hogy nem válaszolnak a "találgatásokat, rágalmakat, pletykákat tartalmazó cikkekre és megjegyzésekre".

Közölték azt is, a héten a nyomozó hatóságok arról tájékoztatták a társaságot, hogy ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak, amelynek során az FHB Bankcsoportot is megkeresték. A bankcsoport vezetése mindenben együttműködik a rendőrség munkatársaival - jegyezték meg.

A jegybank kedden jelentette be, hogy 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt, és személyi felelősségrevonási eljárást is indított, miután az MNB szerint a hitelintézet a 2012. december 20-án kibocsátott eurókötvényeinek jegyzésével kapcsolatban félrevezető információt tett közzé.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!