2p

Mintegy 30 ezer bérletet adtak el elővételben, a napijegyből 2-3 ezer kelt el a ma kezdődő Sziget Fesztiválra – közölte Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője. Az azonban csak a záráskor derül ki, hogy az érdeklődés nőtt, vagy a látogatók változtatnak a szokásaikon, és inkább elővételben veszik a jegyeket, számol be a Világgazdaság.

A sátorral érkező vendégek több mint 70 százaléka külföldi, összességében 40 ezer külhoni fiatalra számít a szervező. Hozzátette, a Szigetre tavaly 371 ezer fesztiválozó látogatott el, s az idén is ennyi vendégre van szükség, hogy a 2,7 milliárd forint költségvetésű fesztivál kiadásai megtérüljenek.

Gerendai Károly leszögezte, a Sziget Fesztivál tavaly óta nem kér állami támogatást, azelőtt évente 100 millió forintot kapott, amely a kiadásaiknak körülbelül a négy százalékát fedezte. Egyedül a területet kapják ingyen, ez jelentős segítség a fővárostól és a kerületi önkormányzattól. A szponzorok támogatása nagyjából mindig az éves költségvetés 25-26 százalékát fedezi, a vendéglátásból a bevétel 5-6 százalékát, a jegyeladásból pedig a fennmaradó részt fedezik.

Az idén a Sziget Fesztivál úgynevezett „mínusz első” napján, tegnap szervezték meg a Magyar Dal Napját, amely a jövőben önálló rendezvénysorozattá fejlődik Budapesten. Ezért ennek a bevételeit nem számolják bele a Sziget költségvetésébe.

Az idén 16. alkalommal megszervezett fesztiválon augusztus 11. és 18. között összesen több mint négyszáz koncert és naponta mintegy kétszáz program várja a „szigetezőket”. A legelső, 1993-ban szervezett, 26 millió forintos szervezési költségű Szigeten két színpadon kétszáz koncertet, nyolcvan filmet és negyven színházi produkciót kínáltak, ez hozzávetőleg 43 ezer látogatót vonzott, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!