Leállította az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetését a kormány. A rendszer kiépítésére pályázatot írtak ki, a kormány mostani döntésével a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez adott korábbi felhatalmazását vonta vissza. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a pályázat kiírására korábban kijelölt Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnál az eljárás eredménytelennek nyilvánítását is kezdeményezi.
A minisztérium azzal indokolta lépését, hogy a Parlament törvényjavaslatban módosította a gyorsforgalmi úthálózatának fejlesztéséről szóló törvényt, amivel megvonta a pályázat kiírásához szükséges felhatalmazást a tárcától.
"A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium továbbra is közlekedésfejlesztési stratégiája nélkülözhetetlen alappillérének tekinti a használatarányos, elektronikus útdíjfizetés magyarországi bevezetését. A tárca elkötelezettsége egyértelmű a rendszer meghonosítása mellett" - olvasható a gazdasági minisztérium közleményében. A parlamenti döntés nyomán az eredetileg kitűzött, 2009. január 1-jei határidőre a rendszer országos bevezetése előreláthatóan nem lesz tartható, a GKM mindent elkövet azért, hogy az elképzelés a korábbi célkitűzések igényelt mértékű módosulása mellett, a lehető legkorábban megvalósulhasson - olvasható a minisztérium állásfoglalásában.
A tender első szakasza október 15-én zárult. A határidőig nyolc pályázó adta be jelentkezését, közülük négy felelt meg az elvárásoknak: a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems konzorciuma, a Synergon Informatikai Zrt. és a Sanef SA konzorciuma, az Autostrade per l'Italia S.p.A., a Siemens Aktiengesellschaft Österreich és az Intertoll-Europe Zrt. konzorciuma, valamint a Kapsch TrafficCom AG, a Kapsch Telematic Services GmbH, a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató Kft, és a Via Verde Portugal - Gestao de Sistemas Electrónicos de Cobranca S.A. konzorciuma.
A Világgazdaság információi szerint - szemben az SZDSZ-vezetésű GKM-mel - a szocialista parlamenti képviselők a tervezettnél két évvel később, csak 2011-ben léptetnék életbe az e- útdíjfizetést.
Menedzsment Fórum