Nemrégiben egy velem készült interjú alapján portrét közölt az Mfor.hu, melynek címét az eredetileg egyeztetett címről a szerkesztő a következőképpen változtatta meg: "Bojár: Rosszak a magyar menedzserek". Ilyet nem mondtam, mert nem ez a véleményem, sőt. A magyar menedzserek nagyon is jók, amit többek között az is bizonyít, hogy a régióban megtelepült multik nálunk bízták leghamarabb a vezetést helyi menedzserekre, itt van a legtöbb regionális központ, és sok magyar menedzser az anyavállalatnál is karriert futott be.
Az interjú során a magyar menedzserek harmadik személyben történő sommás kritikája helyett saját korlátaimat elemeztem, és arról beszéltem, hogy miért nem sikerültek a Graphisoft amerikai, angol és német akvizíciói. Ennek kapcsán említettem, hogy mivel Magyarország nem volt gyarmatosító hatalom, nálunk nem alakulhatott még ki egy világbirodalom kormányzásának kultúrája. De bízom benne, hogy sok minden máshoz hasonlóan ezt is meg fogjuk tanulni.
A portré az eredeti címmel ("Meg kell tanulnunk globális fejjel gondolkodni") az alábbi linken található.