2p

A Scania 17 millió lejt (nagyjából 1,26 milliárd forintot) szán arra az idén, hogy négy, komplex szervizszolgáltatást nyújtó műszaki központot hozzon létre Romániában – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek George Lopanov, a skandináv cég romániai vezérképviseletének igazgatója.

A svéd haszonjárműgyártó Bukarestben és Kolozsváron kizárólag saját erőforrásokra támaszkodva, Nagyszeben (Sibiu) mellett a HLV Transilvaniával, illetve a tengerparti kikötővárosban, Constantán a HUB Daciával közösen építi fel technikai szolgáltató központját. A négy zöldmezős létesítményt szeptemberben fogják átadni.

A jelenlegi négy mellett a Scania Romania 2009-ig további tizenegy román céggel kíván szerződést kötni kamionjai értékesítésére. A tavaly eladott 320 új kamionnal szemben az idei üzleti tervben ötszáz, 18 tonnánál nehezebb haszongépjármű szerepel célként a svéd vállalat romániai elképzeléseiben.

Az EVW Holding adatai szerint az elmúlt évben 958 darab 18 tonnásnál nagyobb DAF kamiont értékesítettek keleti szomszédunknál. Ez a 2005-ben eladott darabszámnak a kétszerese.

Az Iveco előrejelzései szerint 2007-ben 4700 haszongépjárművet fognak értékesíteni Romániában, ebből ezer fölött lesz a legnagyobb kategóriájú kamionok száma.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!