2p

Vonat- és autóbusz-állomással bővítenék a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőteret - írja a kolozsvári Krónika napilap internetes oldalán.

A repülőtér igazgatója, Stefan Runcan szerint a bővítésre esély nyílhat, mivel az Európai Unió összesen 250 millió eurós (75 milliárd forint) támogatást irányoz elő hasonló, az utasokat kiszolgáló szállítási csomópontok építésére.

Ezen kívül az egyik országút és a vasút a repülőtér közvetlen közelében halad el, a tervezett autópálya pedig 900 méteres távolságban lesz majd. Amennyiben a tervek megvalósulnak, a Kelet-Európa első busz- és vasútállomással rendelkező regionális repülőtere lehet a Marosvásárhelytől mintegy 15 kilométerre található vidrátszegi.

A kolozsvári napilap emlékeztet arra, hogy a terv ellen szól a nemzetközi gazdasági válság, az egyik fapados légi társaság átmeneti kivonulása a repülőtérről és az utazóközönség számának jelentős csökkenése is. Míg 2007-ben 159 700 utas vette igénybe a marosvásárhelyi repülőteret, számuk 2008-ban a felére, 70 173 főre csökkent.

Egyesek szerint szerint nincs esély a tervek megvalósítására, mivel az EU-nál megpályázható összeg egyetlen repülőtér bővítésére lenne elegendő, ám valószínűleg más repülőterek is részesülni akarnak belőle.

Más véleményen van Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere. Szerinte a repülőtér földrajzi adottságai előnyösek. Amíg a kolozsvári és a nagyszebeni repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására nincs igazán lehetőség, addig Vidrátszegen lehetőség van a terjeszkedésre.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!