2p

Új gyártócsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Cégcsoport, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.

Wolfgang Weggen, a konszern alelnöke, pénzügyi vezetője elmondta: a második üzemcsarnokkal a Diehl Aircabin Hungary Kft. nyírbátori gyárában 5500 négyzetméterrel növelik a termelői területet a jövő év közepéig és 280 új munkahelyet teremtenek.

A mintegy 3 milliárd forint értékű beruházás során a vasbeton-szerkezetű gyártócsarnok mellett irodaépületeket és parkolóhelyeket is kialakít a magyar kivitelező, a KÉSZ Építő Zrt. A szabolcsi üzemet, amely a Diehl Aerosystems konszernrész öt vállalati egységének egyike, 2012-ben avatták fel. A jelenlegi, 3300 négyzetméteres repülőgép-alkatrészgyárban 270-en dolgoznak.

Az üzemben az Airbus repülőgépekhez, az A320-as és A330-as típusokhoz készítenek kabinelemeket. Az új csarnok jövő évi átadása után az A350, valamint az A380 repülőgéptípusokhoz is gyártanak majd alkatrészeket. A nyírbátori gyár árbevétele az idén várhatóan 15 millió euró - mintegy 4,5 milliárd forint - lesz.

Udo Bosler, a Diehl Aircabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, a gyár vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fejlesztés után a bevétel duplázódására számítanak, 30 millió eurón felüli éves forgalmat remélnek. A Diehl Cégcsoportnak világszerte 14 ezer alkalmazottja van. A Diehl Aerosystems konszernrésznek pedig 4900 munkatársa. Ennek a vállalati egységnek több mint egymilliárd euró az éves árbevétele. A Diehl Aerosystems székhelye a Baden Württembergi-i Laupheimben található, és több fejlesztési és termelőegysége van Németországban. Ennek a világhálózatnak lett a tagja 2012-től Nyírbátor.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!