Az újonnan elkészült 9600 négyzetméteres üzemcsarnokban a gépsorokat novemberben telepítik. Az új csarnokkal a korábbi 61 ezerről 70 600 négyzetméterre nőtt a gyártóterület – mondta el a napilapnak Jukimasza Ohoka, a Denso Gyártó Magyarország Kft. elnöke. A társaság az alkalmazotti állományát az év eleje óta hatszázzal növelte, így a munkatársak száma mára elérte a 4200 főt.
Dízeladagolóból tavaly 650 ezer készült Székesfehérváron, az idei tervezett mennyiség 900 ezer, míg a 2008-as tervek már az egymilliós darabszámot irányozzák elő. A kapacitásbővítést a rendelésállomány folyamatos növekedése tette szükségessé. A székesfehérvári üzem főként a Ford of Europe és a Toyota beszállítója, de jelentős mennyiségeket gyárt a Nissan és a Suzuki számára is.
A most lezárult nagyszabású fejlesztő beruházás előzménye egyrészt az erre kapott vissza nem térítendő állami támogatás, másrészt a tavalyi 24,3 millió eurós tőkeemelés, amellyel 191,3 milliósra nőtt a cég törzstőkéje, írja a Világgazdaság.