2p

Csaknem egy teljes jegyárnak megfelelő összeget kell a jövő héttől fizetniük a British Airways turistaosztályú utasainak, ha egynél több csomagot akarnak a járatra feladni.

Sokba kerül a pluszpoggyász

A legnagyobb brit légitársaság csütörtöki bejelentése szerint az intézkedés "a poggyászpolitika egyszerűsítése" jegyében született, és a BA globális hálózatának egészére vonatkozik.

A rövid és hosszú távú járatok turistaosztályain - Euro Traveller, illetve World Traveller - utazók számára ez azt jelenti, hogy jövő keddtől csak egyetlen, legfeljebb 32 kilogramm súlyú poggyászt adhatnak fel ingyen a repülőgép csomagterébe (kivéve az észak- és latin-amerikai járatokat, amelyekre két csomag adható fel).

Minden további feladott csomagért a hosszú távú járatokon 120 fontot (46 ezer forint), a rövid távú járatokon 60 fontot (23 ezer forintot), a belföldieken 30 fontot (11 ezer forintot) kell fizetni. Ezek egy útra szóló tarifák, vagyis tengerentúli repülés esetén oda-vissza akár 240 fontba is kerülhet egy-egy pluszcsomag feladása. Ráadásul szeptember 30-ától a feladott csomag súlyhatára is 23 kilogrammra csökken.

Már csak egy csomag vihető fel a gépre

Az eddigi gyakorlat szerint a British Airways utasai egyenként több csomagot is feladhattak ingyen a gép poggyászterébe, ha azok összsúlya nem haladta meg a felső határt. Jövő keddtől azonban akkor is fizetni kell a csomagtöbbletért, ha a poggyászok összsúlya nem éri el az engedélyezett maximumot.

A BA csütörtöki közleménye szerint ha az utas interneten, előre befizeti a pluszcsomagokért felszámolt pótdíjat, harminc százalék kedvezményt kap; ez a 2007. szeptember 30-áig befejezett utazásokra vonatkozik.

A hosszú távú járatok három, emelt díjas osztálya közül - First, Club World, World Traveller Plus - az előbbi kettőn utazók három, az utóbbira jegyet váltók két csomagot adhatnak fel ingyen. Az európai járatok első osztályán - Club Europe - két poggyász adható fel pótdíj nélkül.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!