2p

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság az Intel ellen, mivel szerintük a cég szabálytalan eszközökkel akadályozza meg, hogy versenytársai piacra jussanak. Az Intel elleni panaszt fő riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) nyújtott be a brüsszeli hatóságnak.

Brüsszeli gyanúja szerint a világ legnagyobb processzorgyártója, az Intel törvénytelen módon korlátozta a versenyt a piacon, ezért az Európai Bizottság monopolellenes vizsgálatot indított a céggel szemben. A hírre reagálva a processzorgyártó cég képviselői azt mondták, nincs mitől tartaniuk, hiszen a társaság viselkedése törvényes. Mint mondták már csak azért sem tartják problémának a vizsgálatot, mert így bebizonyíthatják állításukat.

Az Intelt bemártó AMD még 2001-ben nyújtotta be panaszát az Európai Bizottságnak, amely azóta több ellenőrzést tartott, mind az Intelnél, mind a tőle vásárló számítógépgyártóknál, illetve disztribútoroknál. Az AMD szerint az Intel olyan árkedvezményeket és marketingtámogatást adott, amellyel a kisebb szállítókat ki tudta szorítani. A PC-gyártók és a viszonteladók így jelentősen csökkentették az AMD processzorainak részarányát, sőt jó néhány esetben elálltak a második számú processzorgyártó termékeinek használtatától.

Az Intelnek tíz hete van a válaszra, és ha az EU vádjai igazolódnak, akkor felszólíthatja a céget a visszaélés beszüntetésére. Súlyosabb esetben a Bizottság bírságot is kiszabhat, ahogy az például a Microsoft esetében történt. Igaz a szoftvergyártó ez ellen a bíróságnál fellebbezett.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!