A svájci légitársaság Airbus A319-es, felújított repülőgépei október 26-tól heti négy alkalommal repülnek Budapest és Genf között. Ferihegyről három svájci nagyvárosba juthatnak el átszállás nélkül az utasok: Genfbe, Bázelbe és Zürichbe.
Az új járat indítását úgy időzítették, hogy az pont csúcsidőszakra essen, és segítségével a téli sportok szerelmesei két óra alatt eljuthassanak Budapestről valamelyik alpesi síparadicsomba. A genfi járat egyszerre szolgálja a turistákat, akik szeretnék felfedezni ezt a természeti szépségekben és történelmi hagyatékokban gazdag térséget, illetve igyekszik eleget tenni a nemzetközi szervezetekhez, pénzintézetekhez igyekvő utazók igényeinek.
A Budapest Airport jelenleg 101 célállomást kínál az utasoknak, a világ négy kontinensén. Svájc az egyik fontos európai úti cél, hiszen évente 350 ezren közlekednek Budapest és a kis alpesi ország között.
Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettes elmondta: "Az új járat indításával jelentősen nő a verseny a genfi útvonalon, melynek végső nyertesei az utasok lesznek, hiszen több kedvező ajánlat közül választhatnak.