Átadásra kerülő irodaházak, táblázat!
Tavaly egyébként a gazdaság minden ágazatából erőteljes kereslet mutatkozott a piacon. A DTZ szerint egyre nagyobb az igény a közös szolgáltató és ügyfélszolgálati központok iránt, de az utóbbi időben többen érdeklődtek legalább 200 alkalmazott számára alkalmas irodák után is.
A piacon az állami szektor továbbra is fontos szerepet játszik. A különböző kormányszervezetek különösen nagy aktivitást mutattak 2005-ben. Az állam területigényei általában 700 és 2 000 négyzetméter között mozogtak, a szerződéseket pedig 1-5 évre kötötték. Az még kérdéses, hogy az áprilisi választások milyen irányba befolyásolják az állami szektor korszerű irodák utáni igényét. A tanulmány szerint tovább növeli az idei keresletet, hogy egyre több magyar vállalkozás költözik át korszerűtlenebb irodáiból A kategóriás épületekbe.
Színvonalas irodák előnyben
A kihasználatlansági mutató a legnépszerűbb környékeken, például a Váci úton, illetve Bel- és Dél-Budán a legalacsonyabb. Itt a 2005-ben átadott épületek (Optima, Infopark C és I üteme) gyakorlatilag már megteltek bérlőkkel. Ezzel együtt 2006-ban a nagyépületek átadását követően emelkedik majd a kihasználatlansági mutató.
Kiss Gergely