4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Több új sajátgyártású műsort is indít az ősz folyamán a TV2, ezek többnyire a bulvársajtóból ismert szereplőkre építenek. Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója szerint a cégcsoport idén megduplázta a helyi gyártásra fordított befektetéseit, mind a négy csatornáján számos újdonsággal szolgál majd.

Szerdai sajtótájékoztatóján mutatta be első féléves eredményeit és őszi terveit a TV2-csoport. Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója értékelte a vállalat első féléves eredményeit. Kiemelte, hogy a tavaly elindított beruházásoknak 2013 első félévében kézzelfogható eredményei vannak, a számok pedig azt mutatják, hogy a befektetések megtérülnek. A TV2-csoport összbevétele az év első félévében 11 százalékkal, a kábelcsatornák bevétele pedig 309 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. (Ez utóbbi látványos növekedés betudható az alacsony bázisnak is, hiszen a csoport a tavalyi év végén indította a Szuper TV2-t – szerk.)

A vezető szerint a TV2-csoport közönségaránya 18-49-ben egész napot és főműsoridőt tekintve is 3 százalékkal nőtt az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest (Ehhez képest az utóbbi két hónapban az anyacsatorna komoly mélyrepülést hajtott végre – szerk.)


A három kábelcsatorna technikai lefedettsége folyamatosan növekszik, a FEM3 jelenlegi penetrációja 63,8 százalék, a PRO4 csatornáé pedig 55,9 százalék. A SuperTV2 lefedettsége immár 62,1 százalékra növekedett. Simon Zsolt szerint a digitális átállásnak a TV2 lehet a legnagyobb nyertese, a kikapcsolás után a csatorna terjesztési díjat kérhet, ami jelentős átrendeződést hozhat a kábelcsatorna kínálatban és a fragmentációban. A vezérigazgató szerint felértékelődik a vállalat teljesítménye, a három kábelcsatorna növekedésének köszönhetően pedig tovább fog erősödni a TV2-csoport piaci pozíciója. Az igazgató elmondta, hogy míg korábban téma volt a csatorna esetleges eladása, most a ProSiebenSat.1 tőzsdei kivezetése zajlik, ez pedig lelassította a folyamatokat. Mint megjegyezte, egy esetleges értékesítés esetén sem vennének észre semmit a nézők, mert az nem lesz hatással a programokra.

Mit láthatunk ősszel?

Ralf Bartoleit, a cégcsoport új, programingért felelős vezetője ismertette a TV2 őszi programstratégiáját és műsorstruktúráját. A TV2 napi és heti új műsorokkal hétköznap, főműsoridőben erősít. Hozzátehetjük: mindez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a csatornának „nem igazán volt válasza” az RTL Klub Éjjel-Nappal Budapest és Barátok közt párosával szemben.

Új részekkel jelentkezik többek között a Családi titkok, folytatódik a Jóban Rosszban, valamint új évaddal jön az NCIS és NCIS: Los Angeles. Szeptember 11-én debütál A Búra alatt című amerikai sorozat, amely idén nyáron hatalmas sikerrel rajtolt az USA-ban.

Az egyik nagy dobása lehet a csatornának, mellyel hétköznapokon visszacsábíthatják a nézőket az Édes élet című napi reality. A reality első adásaiban látható lesz Gombos Edina, Szögeczki Ági, Győzike, Berki Krisztián és Müller Attila, a jövőben pedig újabb sztárok szereplése várható.

Ahogy azt korábban az mfor.hu is megírta, ősszel ismét műsorra kerül a Mr. és Mrs. Liptai Claudia és Till Attila vezetésével. A versengők közt ott lesz Győrffy Pál és neje, Majka és Dundika, Bálint Antónia és párja, Tereh István.

Október 11-én Sztárban sztár címmel vadonatúj formátumot mutat be a TV2. Az élő showműsorban a nemzetközi trendeket követve ismert hazai sztárelőadók külföldi és magyar énekes-legendák bőrébe bújnak. Az új produkcióban nem csak a hangok versenyeznek: a fellépők teljesen átalakulnak, a profi maszkmesteri munkának és jelmeznek köszönhetően a megtévesztésig hasonlóakká válnak a dal eredeti előadójához. (Ezt a formátumot külföldi licensz alapján az RTL Klubon is műsorra tűzi, ám ott a korábbi pletykák alapján csak jövő tavasszal.)

A Sztárban sztár mellett Ökrös Gergely egy új detektív realityt is bejelentett, mely Magánnyomozók címmel kerül ősszel a TV2 képernyőjére.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!