2p

Megint a károgóknak lett igazuk! Sajnos az eseményt felvezető negatív hangok megalapozottak voltak, az idei Compfairen sem sikerült maradandót "alkotni".

Megint a károgóknak lett igazuk! Sajnos az eseményt felvezető negatív hangok megalapozottak voltak, az
idei Compfair sem mint az innovatív kiállítás marad meg emlékezetünkben. A kiállítás előtt többek között
azt vetették a szervezők szemére , hogy hol maradnak a nemzetközi nagy nevek, nos nem csak ők
maradtak otthon, hanem a “Sulinet” is. Így a rendezvény elfért a BNV B pavilonjában.

Az esemény beharangozójakor a szervezők azt ígérték, hogy így is lesz sok érdekesség, és a kiállítás
középpontjában a szoftverek, és az Internet lesz. Nem ezt tapasztaltam! Az internetről, netes cégekről
annyit, hogy egy-két szolgáltató (ISP), néhány site, és semmi egyéb (összesen talán 6-8 cég volt az adott
területről)! Ráadásul a tartalom szolgáltatóktól (amelyek között a legnagyobbak szintén nem voltak kint) is
annyi sikeredett, hogy néhány prospektussal “kiültek”. Hát ennél azért lehettek volna interaktívabbak is!
Ami a szoftvereket, fejlesztőket illeti, itt is erős hiányérzetünk lehetett! Kis-, közepes magyar cégek
ügyviteli rendszerekkel jelentek meg, távol maradtak a nagy vállalatirányítási rendszerek, illetve ezek
hazai disztribútorai!

Sajnos az egész esemény inkább vásári, hogy azt ne mondjam bazári jelleget öltött! A szokásos
szórólap-, prospektus- és ajándékgyűjtők figyelmét elsősorban az olcsó gépek, alkatrészek, perifériák,
irható és multimédiás CD-k ragadták meg.

Ezek után az a néhány cég amelyek standján valóban próbált újdonságot bemutatni már szinte elveszett
a vásári forgatagban! Pedig volt néhány szép stand, csak hát elég kevés!

Elgondolkodtató volt annak a mozgássérült fiatalembernek a standja, aki a számítógépről vezérelt vasút
modelljét mutatta be. Ha ő merte vállalni a megmérettetést, akkor vajon a piac meghatározó szereplői
miért maradtak távol?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!