Kiss Péter, aki részt vett Makón a Polgármesterek Fórumán, elmondta: Magyarországon csaknem kétmillió ember van, akinek nincs "rendes iskolája". Nekik 25-27 százalékos esélyük van munkába állni, a szakmával rendelkezőknek 67-70 százalék, a diplomásoknak pedig 80 százalék. A Lépj egyet előre program ismételt meghirdetésével csaknem 20 milliárd forintból több tízezer embernek segíthetnek szakmát szerezni, és megjelenni a munkaerőpiacon.
A tárcavezető kitért arra, hogy július 1-től újra indul a Start Plusz és a Start Extra nevű járulék program, amely a gyesről, gyedről visszatérő nőknek, az 50 év felettieknek, illetve a kevés munkahellyel rendelkező kisrégiókban élőknek ad esélyt. A Start program láthatóan bevált a pályakezdőknél, hiszen segítségével 14 ezerrel többen tudnak dolgozni - tette hozzá Kiss Péter.
Kiss Péter tájékoztatása szerint a polgármesterek felvetették a három hónapnál hosszabb közhasznú foglalkoztatás lehetőségét, amelyet idén januárban vezettek be. A szociális és munkaügyi miniszter közölte: szándékában áll a kistelepülésekre 1-3 fős kiegészítő szociális közmunkás programot készíteni, amely állandóságot biztosítana a közfoglalkoztatásban.