Hétfő éjjelig 684 étterem jelentkezett az MT Zrt. Torkos Csütörtök akciójához, ami jelentős növekedést jelez a tavalyi 497 vendéglőhöz képest.
Több a vidéki étteremA
www.menjunkenni.huhonlapon is elérhető listán szereplő éttermek február 22-én mind az italokat, mind az ételeket kedvezményesen kínálják: a végszámla összegének a felét elengedik, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Niklai Ákos. Az MT Zrt. elnöke közlése szerint a 684 vendéglő 86 százaléka vidéken található, s mindössze 14 százaléka budapesti. (Tavaly még 30 százalék volt az érintett fővárosi vendéglátóhelyek aránya.)
Az éttermek által felajánlott engedményekért cserébe az MT Zrt. vállalja az akció népszerűsítését honlapján, televíziós programajánlójában és a sajtóban. A két legnagyobb országos napilap például az összes résztvevő vendéglő nevét közli majd pénteki számában.
A társaság elsősorban a 18 és 31 év közötti korosztályt kívánja megcélozni akciójával. Emellett az idősebb házaspárokat és a nyugdíjasokat is szeretnék rábírni arra, hogy időnként látogassanak el éttermekbe, tette hozzá az elnök. Niklai Ákos szerint egyébként sok étterem több napra is kinyújtja az akciót, sőt olyan is akad, amely egész héten féláron várja a vendégeket. Asztalt foglalni minden esetben ajánlatos.
Az MT Zrt. úgy véli: a "Nagy Ízutazás 2006" kampánynak a legsikeresebb eseménye éppen a Torkos Csütörtök volt, amely több tízezer érdeklődőt vonzott. Az akció hatására - a résztvevő éttermek körében készült kutatás szerint - nem csupán a vendéglátóhelyek forgalma nőtt meg erőteljesen, hanem bevételük is javult. A megkérdezett éttermek csaknem fele vélekedett úgy, hogy a Torkos Csütörtöknek köszönhetőn növekedett ismertségük.
A sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára is tett egy bejelentést: eszerint Magyarország részt vehet az Európai Bizottság pályázatán, amely a "Kiváló Európai Desztináció" címet és promóciós díjakat biztosít a győztesnek. Az államtitkár szerint olyan kistérségi turisztikai célterületek és együttműködések díjazása a cél, amelyek az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek keresztül.
A tervek szerint minden évben kiválasztanak egy térséget EU-tagállamonként. A magyarországi projekt, amelyet 2007 január és június között bonyolítanak le, az Európai Unió és az MT Zrt. 50-50 százalékos társfinanszírozásával valósul meg; összköltsége 90 ezer euró.
A hazai "Legjobban fejlődő vidéki desztináció" címre a vidéki turizmus területén tevékenykedő térségi összefogások pályázhatnak. Az ehhez kapcsolódó részletes információk a
www.itthon.huhonlapon érhetők el. A jelentkezéseket április 16-ig lehet benyújtani.
W. B.Menedzsment Fórum