Az első negyedévben négyszer annyi új irodát adtak át, mint 2007 ugyanezen időszakában, ugyanakkor az előző negyedévhez képest 25 százalékkal csökkent az átadott terület. Az első negyedévben négy új irodaházat adtak át.
A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma adatai szerint 72,9 ezer négyzetméter irodaterület talált bérlőre az első negyedévben, ami 22 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi értéket, de 21 százalékkal kevesebb 2007 utolsó negyedévéhez képest.
A teljes bérbeadás 26 százalékát hosszabbítások tették ki, míg az előbérleti szerződések aránya csupán hét százalék volt. Ismét a központi és nem-központi piacok voltak a legnépszerűbbek, a bérbeadások 45 és 48 százaléka esett ezekre a területekre.
A kínálathoz képest magas kereslet következtében a kihasználatlanság a belvárosban és a központi piacokon csökkent, míg a többi területen enyhén nőtt. Az átlagos ráta negyedéves szinten csökkenést mutat, és hasonlóan 2007 első negyedévéhez 12 százalékon áll.
Az üres területek aránya a belvárosban 13 százalékkal, míg a központi piacon 8,1 százalékkal az eddig mért legalacsonyabb szintet érte el.