2p

Közel tíz pályázó volt az OTP Garancia Biztosító megvásárlására az első fordulóban, és közülük négyen kerültek a második fordulóba, de ezek között az AXA nem szerepel - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden.

Az OTP első embere kategorikusan cáfolta azt a híresztelést, amely szerint az AXA tíz százalékos tulajdoni részesedést szerezne az OTP Bankban.

Az OTP Bank az OTP Garancia 100 százalékának értékesítésére készül, mert a nemzetközi biztosítási hálózat kiépítése a bank jelentős forrásait kötné le. Az értékesítésből származó bevételt a csoport terjeszkedésére szánják – mondta el a vezérigazgató.

Mint ismert korábban a piacon elterjedt, hogy a nemzetközi terjeszkedés érdekében válna meg a Garanciától a bank. Ennek kapcsán Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese korábban a portfolio.hu-nak az eladást azzal indokolta, hogy a regionális terjeszkedés során a Garancia eddig csak három országban tudta követni a bankot, de az OTP jelenlét adta lehetőséget nem tudta teljesen kihasználni. A menedzsment szerint egy nemzetközi biztosító partnerrel való együttműködés gyorsíthatja regionális banki termékkínálat minden piacra kiterjedő kiegészítését biztosítási termékekkel.

A szakemberek szerint a 7,5 milliárd forint körüli eredmény alapján 70-80 milliárd forint közötti piaci értékkel bíró Garancia árából a bank külföldi akvizíciói folytatódhatnának, illetve a már megszerzett kelet-európai bankok integrálása felgyorsítható lenne.

A korábbi hírekre kontrázott aztán rá a múlt héten a Figyelő, amelynek múlt heti címlapja sokak fantáziáját megmozgatta, a gazdasági hetilap ugyanis "Eurómilliárdos üzlet: az Axa megveszi a Garancia Biztosítót és az OTP 10 százalékát" címmel kerül holnap a boltokba. Csányi Sándor most ezeket a pletykákat cáfolta, az értékesítés tényének megerősítésével azonban valószínűleg újaknak adott táptalajt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!