3p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A németországi Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata, az Arcandor csődje nyomán szakértők áruház-bezárási hullámot jósolnak a következő években Németországban: a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát a következő években be kell zárni, így 45 német városban csak 60-70 maradna meg ezekből.

Az ezzel foglalkozó tanulmány szerint főként a kisebb német városokban tűnnek majd el az Arcandorhoz tartozó áruházak, csak a 200 ezer lakosnál többel rendelkező településeken van esély arra, hogy ezek bírják a versenyt az alacsonyabb árakon működő versenytársakkal.

Németország egyik legnépszerűbb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező áruházlánca, a Karstadt tulajdonosa, az Arcandor cég június elején kért csődvédelmet. A lépés következtében 43 ezer alkalmazott munkahelyét fenyegeti veszély. Szakértők szerint az ország eddigi legnagyobb csődjéről van szó. Ilyen nagyságrendű csődeljárás Németországban eddig még nem indult.

A Focus magazin banki körökre hivatkozó értesülése szerint szeptember végén kezdődik meg a Karstadt áruházak értékesítése.

Előzőleg a német kormány elutasította az idegenforgalmi és kereskedelmi konszern csaknem 440 millió eurót kitevő rendkívüli hitelsegélyre, továbbá állami garanciavállalásra vonatkozó kérelmét. Angela Merkel kancellárral az élen ugyanis úgy ítélte meg, hogy a teljes mértékben fizetésképtelenné vált Arcandor csődje nem a jelenlegi gazdasági válság, hanem mindenekelőtt a vállalat korábbi vezetése által elkövetett mulasztások következménye. A kormány ugyanakkor nem tartotta elfogadhatónak az Arcandor által előterjesztett "jövőkoncepciót" sem.

Az Arcandor - illetve a Karstadt - ügye Németországban nagy felzúdulást keltett. Az Opel - még mindig kockázatosnak tűnő - megsegítése után azonban valószínűvé vált, hogy a kormány az Arcandor esetében nem vállal újabb mentőakciót. Az Arcandorhoz tartozik a Quelle áruházlánc is, amelynek súlya ma már eltörpül az előbbi mellett. A Quellénél mintegy 8000 alkalmazott sorsa bizonytalan.

Az áruházak a csődvédelem bejelentése után is folytatták tevékenységüket. Merkel kancellár az alkalmazottakat biztosította arról, hogy a bérek kifizetését három hónapig, azaz augusztusig garantálják.

Ami a jövőt illeti, szó van arról, hogy az Arcandor, illetve annak egy része a Metro áruházlánccal olvad össze. A Metro konszern már korábban jelezte érdeklődését, s javasolta, hogy a Karstadt áruházakból mintegy 60-at megtartana.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!