1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Míg 2006 végén 21 959 élelmiszerbolt működött Magyarországon, addig tavaly már csak 21 340, a csökkenés üteme azonban lassul a korábbi évekhez képest - mondta Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen piackutató vállalat igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hozzátette, hogy a legnagyobb számban (704) az ötven négyzetméternél kisebb alapterületű boltok szűntek meg, közülük is a legkisebb - még a harminc négyzetméternél is kisebb - boltok kényszerültek bezárni a legnagyobb arányban.

Ezzel szemben a hipermarketek (2 500 négyzetméternél nagyobb eladótérrel) száma a tavaly előtti 109-hez képest, 123-ra nőtt 2007-ben, e boltokra jutott az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom 30 százaléka tavaly - mondta Szalókyné Tóth Judit.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!