2p

Panaszkodnak a HR-vezetők, mert a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a cafeteria-rendszer keretében nyújtott béren kívüli juttatási lehetőségek folyamatosan szűkülnek - közli a Világgazdaság.

A Debrecenben működő Ygomi csoport HR-menedzsere közölte: cégüknél a cafeteria-rendszeren belül az étkezési utalvány, az egészségpénztári befizetés és az üdülési csekk a legnépszerűbb. Sajnos azonban utóbbi kettő esetében a közelmúltban bevezetett korlátozásokkal igencsak csökkentek a felhasználási lehetőségek - mondta Boros Tamás. Bár az üdülési csekk továbbra is népszerű, eddig egy részét tankolásra is fel lehetett használni. Az egészségpénztárakat illetően pedig eddig lehetőség volt sporteszközök, sportbérletek és különböző egészségmegőrző szolgáltatások igénybevételére, ezek mára kikerültek a felhasználási körből.

Ugyanezeket a problémákat említette Bernhardt Rainer, a Sió-Eckes Gyümölcslégyártó és Forgalmazó Kft. HR- és általános igazgatója. A cégnél tavaly vezették be a cafeteria-rendszert, amelynek keretében számos, adómentesen adható természetbeni juttatást biztosítanak a dolgozók számára. A cégnél a legkedveltebb juttatás, a hideg- és melegétkezési utalványok mellett a kis értékű ajándékutalvány is igen népszerű. Bernhardt Rainer közölte: a terveik között szerepel, hogy a közeljövőben a cafeteria-rendszer keretében biztosítanak majd internet-előfizetési lehetőséget és kulturális utalványokat.

"A tapasztalataink azonban néhány gyakorlati problémára derítettek fényt, főként az üdülési csekkekre vonatkozóan" - mondta a HR-vezető. Kifejtette: egyrészt folyamatosan korlátozzák a csekkek felhasználási lehetőségét, másrészt az adómentes határig adható összeg nem biztosít igazi üdülési élményt a belföldi felhasználásnál a szálláshelyek és vendéglátóegységek viszonylag magas ára miatt. A több lépésben bevezetett szigorítások azonban nemcsak az üdülési csekket érintik, hanem több más juttatást is, így például az egészségpénztári befizetéseket. Bernhardt Rainer hangsúlyozta: jó lenne, ha egy alapvetően pozitív megítélésű rendszer néhány éven keresztül stabil alapokon működne - tartalmazza a Világgazdaság cikke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!