2p

A világ vezető számítógépgyártója, az amerikai Hewlett-Packard (HP) a szolgáltatási üzletág fejlesztése révén csökkenő bevétel mellett növelni tudta nyereségét üzleti évének októberrel véget ért negyedik negyedévében.

A társaság bevétele 30,8 milliárd dollár volt, 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg az adózás utáni nyereség 14 százalékkal 2,4 milliárd dollárra nőtt.

A számítógépek, nyomtatók és szoftverek forgalma visszaesett, a szolgáltatási üzletág azonban szárnyalt: a bevétel 8 százalékkal 8,9 milliárd dollárra, a profit 48 százalékkal 1,4 milliárdra emelkedett éves összevetésben.

A HP - más gyártókhoz hasonlóan - igyekszik helyreállítani a számítógépek átlagárának csökkenése, az olcsóbb gépek népszerűségének növekedése és a gazdasági válság miatt felborult egyensúlyt. A kiutat a szolgáltatások fejlesztésében látják a társaságnál, így tavaly felvásárolták a Magyarországon is jelen lévő EDS technológiai szolgáltató vállalatot, amelynél 19 ezer fős leépítést hajtottak végre. A cég beillesztése, integrációja a HP-csoportba a vártnál gyorsabban halad - közölte a kaliforniai központú társaság helyi idő szerint hétfőn.

Augusztus és október között számítógépből 8 százalékkal több kelt el ugyan, mint egy évvel korábban, a bevétel azonban 12 százalékkal 9,9 milliárd dollárra esett. A másik hagyományos ágazat, a nyomtatógyártás is gyengélkedett: a bevétel éves összevetésben 15 százalékkal 6,5 milliárd dollárra esett, az eladott készülékek száma 20 százalékkal csökkent. A nagyobb teljesítményű, jellemzően vállalatoknál használt nyomtatók esetében még nagyobb, 38 százalékos volt a visszaesés.

Az üzleti év egészében a HP bevétele az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal, 114,8 milliárd dollárra csökkent, a nyereség 8 százalékkal 7,7 milliárd dollárra esett vissza.

A cég a hardware-oldalon is erősítni készül, a tervek szerint átveszik a hálózati berendezéseket gyártó 3Com amerikai társaságot. A 2,7 milliárd dolláros ügylet révén nagyobb szeletet hasíthatnak ki a kínai piacból, és fokozni lehet majd a különböző HP-termékek közti integrációt - mondta a negyedéves pénzügyi jelentést bemutató sajtóértekezleten Mark Hurd elnök-vezérigazgató.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!