2p

Az elmúlt öt évben évente átlagosan három százalékkal csökkent a BKV fizető utasainak a száma - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.

Míg az eladott, egyszeri felszállásra jogosító hagyományos vonaljegyek száma 2003-ban körülbelül 35,5 millió darab volt, addig 2006-ban már csak 27,2 milliót adtak el - áll a közlekedési vállalat közleményében. A havi és a 30 napos bérletek (a tanuló és nyugdíjas bérleteket is beleértve) eladási darabszáma 2003-ban körülbelül 7,3 millió volt, amely folyamatos csökkenés mellett 2006-ra 6,4 millióra esett vissza.

A BKV idén szeptember 30-ig összesen 34,9 millió vonaljegyet értékesített, ebből 18,7 millió volt a hagyományos vonaljegy. Az eladott havi, illetve 30 napos bérletek száma szeptember végéig 4,7 millió volt.

"Az utasszám, illetve ezzel szoros összefüggésben a jegy-, illetve bérletvásárlás csökkenése tény, Európa számos nagyvárosában tendencia. Ugyanakkor a szolgáltatások minőségének javítása, az utasok valós igényeihez, utazási szokásaihoz, az utazás mértékéhez jobban alkalmazkodó tarifafajták, illetve módszerek alkalmazása valós igényként merül fel" - közölte a BKV.

A közlekedési társaság a közelmúltban többek között a BKV utasszámának csökkenésével indokolta a járatok menetrendjét rögzítő, úgynevezett paraméterkönyv tervezett módosítását, amely várhatóan egyes járatok megritkítását, megszüntetését eredményezi.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!