Az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentése szerint az előző negyedévhez képest az eurózónában 0,5 százalékkal, az EU-ban pedig 0,6 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma.
Az eurózónában a foglalkoztatottak száma az első negyedévben 0,7 százalékkal csökkent az azt megelőző negyedévhez képest és 1,2 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A 27 tagú EU-ban a negyedéves csökkenés 0,8 százalék, az éves 1,2 százalék volt.
Az Eurostat becslése szerint az eurózónában a foglalkoztatottak száma 145,6 millió volt a második negyedévben, 702 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedévben.
A létszámcsökkentés egyebek mellett a feldolgozó-, építőipart, a pénzügyi szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a közlekedést érintette leginkább. Elemzők szerint az adatok megerősítik, hogy a munkaerőpiac továbbra is törékeny állapotban van.