A KSH közleménye szerint a március-májusi időszakban átlagosan a 15-64 éves népesség 61,7 százaléka, a munkavállalási korúaknak 64,8 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.
A vizsgált időszakban közel 7800 fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája a megfigyelt időszakban 57,2 százalék volt.
Tavaly március-májusban a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer, a munkanélkülieké 309 ezer volt, a munkanélküliségi ráta pedig 7,3 százalékot tett ki.
Az idén március-májusban a munkanélküliek 17,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 16,8 százalék volt, ami 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél.
A munkanélküliek 50,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,4 hónap volt.
A KSH a közleményben utal az Eurostat által publikált, nemzetközi foglalkoztatási adatokra. Az úgynevezett regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta a vizsgált időszak középső hónapjára, azaz áprilisra az EU 15 régi tagállamára 6,6 százalékos, mind a 27 országra pedig hét százalékos mutatót jelez.