1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idén májusban 6,2 százalékkal 13 187 darabra csökkent az eladott új autók száma Magyarországon. Európa-szerte 1,315 millió autót adtak el, a visszaesés mértéke 7,2 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legfrissebb kimutatásából.

Magyarországon az év első öt hónapjában 67.384 új járművet adtak el, szemben az egy évvel korábbi 68 479 darabbal. Európában január-májusban több mint 6,8 millió új gépkocsit értékesítettek, ez 0,9 százalékos mérséklődés 2007 azonos időszakához viszonyítva.

A legnagyobb csökkenést Írországban, Lettországban és Spanyolországban mérték, ahol a visszaesés mértéke 50,4, 44,9, illetve 20,6 százalékos volt.

A legtöbb új autót Luxemburgban adták el májusban, ahol a növekedés mértéke 10,7 százalék volt 2007 májusához képest. Második helyen végzett tíz százalékos növekedéssel Lengyelország, a harmadik pedig Hollandia lett, ahol 9,4 százalékkal több új autót értékesítettek, mint egy évvel korábban.

A legnépszerűbb típus továbbra is a Volkswagen volt májusban, ezt követte a Ford, majd az Opel/Vauxhall.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!