A Deutsche Post legnagyobb leányvállalata öt év leforgása alatt 500 millió eurós befektetéssel a cseh fővárosba, Prágába telepíti három globális informatikai központjának egyikét - számolt be az MTI.
2004 júniusáig a DHL ötszáz munkahelyet teremt csehországiközpontjában. A beruházás kezdeti fázisaként 80-100 millió eurót költ szerverek, áramfejlesztők vásárlására és több ezer kilométernyi kábel lefektetésére. Egy-másfél évvel később, a fejlesztés második szakaszában az alkalmazotti létszámot megduplázza az addigra már napi 60 millió, azaz percenként több mint 40 ezer küldemény adatait forgalmazó központban.
A DHL nem az első multinacionális vállalat, amelyik felismerte a jól képzett cseh informatikai szakemberek alkalmazásában rejlő potenciált. Az IBM és a Sun Microsystems Inc. már létesített kutató intézeteket az országban. A cseh informatikusokat a brit bér közel egyharmadáért lehet alkalmazni. Az alacsonyabb rezsi költség azonban nem az egyetlen, és nem is a legfontosabb szempont a telephely megválasztásakor. A DHL döntését például 50 millió eurós ösztönző csomaggal támogatta meg a cseh kormány.
Csomagol a gyorsposta
A DHL gyorsposta szolgálat Londonból és Bázelből Csehországba telepíti át informatikai hátterének nagy részét.