2p

Ismét előtérbe kerültek a skandináv ingatlanpiaci buborék miatt táplált félelmek, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a svéd ingatlanárak várható esésére figyelmeztetett, amik Norvégiában már rekordmagasságokban van.

Az IMF szerdán, éves stockholmi vizsgálatát lezáró jelentésében arról számolt be, hogy a svéd ingatlanpiac már most a túltelítettség jeleit mutatja, így valószínű az árak esése.

Oslóban a norvég ingatlanközvetítő társaságokat tömörítő szövetség szerdán azt jelentette, hogy éves szinten 9,2 százalékkal nőttek májusban a lakóingatlanok árai, ami az inflációval kiigazított mutatóban is rekordnövekedésnek számít. A térség legnagyobb bankja, a Nordea elemzői figyelmeztettek, amennyiben a kamatszintek fokozatos emelkedésével nem fordul meg a mostani trend, a norvég lakóingatlanárak akár 10-20 százalékkal is eshetnek 2013-ban.

Katrine Boye, a bank makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy bár nem spekuláció áll az árnövekedés mögött, fel kell készülni a korrekcióra. Peter Buraas, az ingatlanszövetség elnöke pedig úgy ítélte meg, hogy,  "amit most látni, az a munkaerőpiacba és a stabil jövedelemszintekbe vetett hit jele, még akkor is, ha a kamatok emelkednek".

Az európai adósságválság közepette a skandináv ingatlanpiac erőteljes növekedést mutatott, elsősorban a erősödő gazdaságok, az alacsony munkanélküliség és az alacsony kamatszintek miatt. Szakértők most abban reménykednek, hogy a kamatok fokozatos emelésével megakadályozható a buborék kipukkadása.

A norvég jegybank az elmúlt évben 25 bázisponttal 2,25 százalékra emelte az irányadó kamatlábát és rendre jelezte, hogy figyeli az ingatlanárakat. Bár eleddig nem mondta ki, hogy  piaci buborék formálódna, a kormányhoz hasonlóan többször figyelmeztetett, hogy a jövőben magasabb kamatszintekre lehet számítani.

A svéd Riksbank tavaly július óta 125 bázisponttal 1,75 százalékra emelte az alapkamatot és az IMF jelentésében a további emelések támogatásáról biztosította a jegybankot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!