A ver.di főtárgyalója, Lothar Schröder az elutasítással kapcsolatban utalt arra, hogy a dolgozók a múlt héten a sztrájk mellett döntöttek, továbbá arra, hogy korábban öt tárgyalási forduló zárult eredménytelenül. Ugyanakkor nem cáfolta, hogy informális egyezkedés folyik a DT-vel, ennek tartalmáról azonban semmit nem közölt.
Szerdán ismét 15 ezren sztrájkoltak a cég alkalmazottai közül, főként Bajorországban, Szászországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Berlin-Brandenburgban és Hessenben.
A callcenterekben és műszaki ügyfélszolgálatoknál egyaránt sztrájkolnak, a ver.di szakszervezeti szövetség közlése szerint a szolgáltatások további korlátozásával kell számolni. A Telekom-sztrájk érinti a G8 június eleji heiligendammi csúcsértekezletének előkészületeit is.
A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezet között már hetek óta tart a kötélhúzás amiatt, hogy a vezetés a vállalat különböző szolgáltatóegységeiből az új, egységes és külön számlán kezelt T-Service-be helyez át mintegy 50 ezer alkalmazottat.