2p

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) pénteken megkötötte a hálózatok üzemeltetésre jogosító szerződéseket az Antenna Hungáriával, a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázat nyertesével.

Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta: a hatóság azt várja, hogy a digitális átállás nemcsak a választékot bővíti, hanem az egész országban növeli a versenyt. Ezen túlmenően megjelenik egy teljesen új szolgáltatás, a mobiltelevízió is a magyar piacon.

Jean-Francois Fenech, az AH vezérigazgatója a cég terveiről a sajtótájékoztatón elmondta: az elsődleges cél a lehető legkedvezőbb árú, adott esetben díjmentes szolgáltatás nyújtása az ügyfeleknek.

Hozzátette: "a digitális karácsony két televíziós és egy rádiós multiplex estében már az idén eljön", s a hálózat teljes kiépítése után, 2011-ben a magyar lakosság több mint 96 százalékát eléri a szolgáltatás.

A vezérigazgató közölte: a következő 4-5 évben több mint 25 milliárd forintot költenek fejlesztésre. Az első három digitális adó Kabhegyen, Budapesten és Szentesen lesz, amelyek révén a tévéadást a lakosság majdnem 60 százaléka éri el. A cég összesen 16 adót épít, s jövőre a lakosság 88 százalékát érik el.

A mobiltévé Budapesten és környékén indul el az idén.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!