2p

Kiosztották a 2007. év legígéretesebb fiatal vállalkozója pályázat díjait pénteken Budapesten. Az Életpálya Alapítvány - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatásával - az idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a fiatal tehetséges vállalkozók indítását segítő pályázatot.

Az idén 43-an jelentkeztek a pályázatra, a területi versenyek győztesei, nyolc vállalkozás tíz fiatalja jutott a döntőbe.

Első helyezett lett Déri Gábor budai gitáriskola pályázata, második díjat kapott Palkovics Tamás szerszámszerkesztő és tervező háromdimenziós modellek, mintadarabok, prototípusok pályázata, harmadik helyen végzett Borbás Gergely TÁS egyedi táskák pályázata.

A döntőbe jutó pályázók oklevelet kaptak és a korábbi pályázaton eredményesen szereplők különdíját vehették át.

A díjátadó ünnepségen a fiatal vállalkozók segítésére stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Szirmai Péter, az Életpálya Alapítvány kuratórium elnöke, valamint Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kuratóriumi elnöke. A két szervezet a megállapodás keretében fejezi ki együttműködési szándékát a hazai vállalkozások fejlődésének hatékonyabb elősegítésére, kihasználva a kis- és középvállalkozói szektor szereplői koordinált és célirányos együttműködésében rejlő lehetőséget.

Az együttműködés területei között jelölték meg a szerződő felek a "Keressük az év legígéretesebb fiatal vállalkozóját" pályázat programot, a képzést, a tanácsadói akkreditációt, valamint a közös pályázatírást.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!