TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Nem volt túl jó éve A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, hiszen előző évhez képest 11,4 százalékkal csökkent a bevétele: 6,4 milliárd lett.

2014-ben a klub honlapjára feltöltött - meglehetősen rossz minőségű - dokumentum szerint 4,3 milliárd forintos nyereséget termelt A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Igaz, ez közel 1,5 milliárd forinttal elmarad az előző évitől, ám ha a teljes NBI-et nézzük, akkor kimagasló ez az eredmény.

A nyereségességen nagyon felesleges meglepődni, hiszen közel 6,4 milliárd forintos bevétele volt az alapítványnak, mely egyébként 100 százalékos tulajdonosa a Puskás Futball Kft.-nek, ami az első osztályban szereplő gárda mögött közvetlenül álló társaság. (Mely tavaly egyébként veszteséget termelt.)

Visszatérve a felcsúti focialapítványhoz, 2013-hoz képest fordult a kocka, hiszen akkor a bevétel 60 százaléka támogatásokból származott, tavaly ez már csak 37-et jelentett, és a bevételek 62 százalékának különféle adományok voltak a forrásai. Ennek nagysága meghaladta a 4 milliárd forintot, míg 2013-ban még csak 2,8 milliárdot adományoztak az alapítványnak.

Az csak egy másik dokumentumból derült ki, hogy feltehetően TAO-támogatásként tavaly 2,2 milliárd forintot kaphatott az alapítvány.

Személyi jellegű ráfordításként 570,9 millió forintot költöttek a korábbi 412 után, a bevételből ezt és egyéb ráfordításokat levonva pedig 4,3 milliárd forint eredmény maradt a korábbi 5,6 milliárd után.

A központi költségvetésből egyébként most is kaptak 143,9 millió forintot, ám hogy pontosan ez kitől is származik, az nem derül ki. Elképzelhető, hogy 2013-hoz hasonlóan tavaly is az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az alapítványt "néhány millióval".

És ha már említettük a cikkünk korábbi részében a többi NBI-es klubot, az alábbi grafikon mindennél beszédesebben árulkodik arról, hogy milyen eredményességgel működtek a magyar első osztályú labdarúgásban szereplő cégek.

A helyzet pikantériája, hogy a felcsúti alapítvány annyi nyereségre tett szert tavaly, hogy a teljes NBI tavalyi nullára hozhatná és még akkor is maradna neki 1,1 milliárd forintja. Az NBI-es csapatok közül egyébként a legnagyobb bukást a Videoton szenvedte el, 1,4 milliárdos a mínusz, előtte az Újpest áll 1,1 milliárdos veszteséggel. Ezzel szemben a legnagyobb nyereséget - az alapítványt leszámítva - a Fradi mutatta fel: 45,4 millió (!!!) forintot.

Székely Sarolta
mfor.hu

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.