1p

A többek között a Milka és a Toblerone csokoládét és a Jacobs kávét forgalmazó amerikai világcég már legtöbb termékének az árát megemelte Európában és Észak-Amerikában. Mindamellett a cég közlése szerint az áremelés csak az év második felében "érik be" a nyersanyagok - például a kávé, a tej, a kakaó, a búza - drágulásának ellensúlyozásaként.

A társaság profitfigyelmezetést is kiadott az idei évre, mert arra számít, hogy az áremelés az olcsóbb termékek felé tereli majd a spórolósabb fogyasztókat.

"Az idén inkább az áremelés, és nem az eladások mennyiségi bővülése lesz a bevételnövekedés motorja" - fogalmazott Irene Rosenfeld vezérigazgató. Véleménye szerint a fejlett országokban, Észak-Amerikában és Európában egyaránt gyenge lesz a fogyasztói kereslet.

A társaság adózott eredménye csökkent a negyedik negyedévben, 540 millió dollárra az egy évvel korábbi 710 millióról. A bevétel viszont 30 százalékkal 13,7 milliárd dollárra nőtt főként a brit Cadbury csokoládégyár megvásárlásának köszönhetően.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!