2p

A költségek folyamatos növekedése miatt októberben ismét árat emelnének a pékek. Az év eleji 18 százalék után most további tíz százalékkal kerülhet többe a kenyér - írja a Népszabadság.

"Októbertől drágább lehet a kenyér, amennyiben a pékek és a pékségek keresztül tudják vinni áremelési elképzeléseiket" - tájékoztatta a Népszabadságot Varga László. A Pékszövetség elnöke szerint a sütödéket költségeik folyamatos emelkedése kényszeríti a drágításra. A földgáz ára idén már többször is nőtt, s októberben újabb emelés várható, de jóval többet kell fizetni az áramért és az üzemanyagokért is, mint egy évvel korábban. A drágulás lehetséges mértékéről Varga László nem kívánt nyilatkozni, szakmai körökben azonban úgy vélik: átlagosan tíz százalék körüli áremelést kellene kiharcolni. Véleményüket elsősorban arra alapozzák, hogy Németországban egy év alatt mintegy 30 százalékkal nőtt a kenyér ára, míg itthon csak 18,3 százalékkal, és ez is csak az év elején, pedig azóta tovább nőttek az alapanyag- és az energiaárak.

Varga László szerint a pékek szándékain még az sem változtat, hogy az ótermésnél lényegesen olcsóbb az új búza, ami lefelé nyomhatja az alapanyagárat. "Ez csak elméleti lehetőség, hiába a gabonapiaci árcsökkenés, ha a liszt az elmúlt hetekben alig lett olcsóbb" - tette hozzá. A betakarítás előtt kilogrammonként nettó 84-86 forintot kértek a malmok, most 79 forint körül mozog az ár, s a hírek szerint ebben szeptember végéig érdemi változás nem is lesz. A liszt egyébként most átlagosan 45 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor. Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára szerint azonban az áremelkedés üteme egyáltalán nem meglepő. A drágulásban csupán az alapanyagár növekedése mutatkozik meg, a termelési költségek, például az energiaárak emelkedését a malmok még nem is hárították át megrendelőikre. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!