Ma meglehetősen kedvezőtlen az állomány összetétele: jellemző a kis alapterületű, apró szobákra tagolt, rossz beosztású lakás. A változtatások a rendelet hatálybalépését - várhatóan a jövő év januárját - követően elindított építkezésekre vonatkoznak majd.
Az egyik legérdekesebb előírás szerint a lakás legalább egy szobájának benapozottnak kell lennie: február 15-én legalább 60 percen át be kell sütnie a napnak az ablakon. Az újonnan létesülő épületeknél külső árnyékolóval, illetve növényzettel kell védekezni a nyári hőség ellen. A kétszobásnál nagyobb otthonban akkor is kell külön WC-t építeni, ha a fürdőszobában már van egy.
Az amerikai konyhás otthonok építőinek ajánlható a figyelmébe az az új előírás, hogy az egyik szobának minimum 17 négyzetméteresnek kell lennie, ám ebbe nem számolható bele az egy légtérben lévő konyha, illetve étkező alapterülete.
Az egyre elterjedtebb és a városképet elcsúfító klímaberendezéseket a jövőben csak takartan, az épület külső megjelenésével összhangban lehet elhelyezni a homlokzaton. A gázkészülékek égéstermékét alapesetben a tető fölött, kéményen át kell elvezetni. Új szabály lesz, hogy azon a telken, amelyen legalább hat lakás épül, a gépkocsitárolókat az épületben kell kialakítani - olvasható a Világgazdaság cikkében.