2p

Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) iparág forgalma az idén akár 15-20 százalékkal is csökkenhet, ezen belül a telekommunikációs szegmensé a hangszolgáltatás iránti kereslet fennmaradása miatt várhatóan stagnálni fog, így az informatikát érinti súlyosabban a válság - mondta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke kedden a szervezet éves közgyűlésén, amelyen új elnökséget is választottak.

Keresztesi János kiemelte: az idén a várakozások alapján mintegy 20 százalékkal a pénzügyi szektor és az ipar informatikai megrendelései esnek vissza, míg például a gyógyszeriparé valószínűleg a tavalyihoz hasonló marad.

Az IVSZ-nek elmúlt évi adatai még nincsenek, de tavaly novemberben a szervezet még azt várta, hogy 2008-ban 6 százalék körüli lesz az informatikai piac növekedése, míg a távközlési piac visszaesik.

Keresztesi János elmondta, hogy az idén az eddigi tapasztalatok és várakozások szerint a kisvállalkozói szektor vásárlásai erőteljesen visszaesnek. Hozzátette, az informatikai piacot jól jellemzi, hogy minél kisebb egy cég, annál kevesebb pénzért vesz ilyen eszközöket. A termékek és szolgáltatások 70 százalékát a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek vásárolják.

A közgyűlésen megválasztották az IVSZ új elnökségét. A mikro- és kkv tagozat alelnöke Kátai Szabolcs, a nagyvállalati tagozat alelnöke Laufer Tamás, a multi tagozat alelnöke Hegedűs Gábor, az elektronikai tagozat alelnöke Gacsal József, míg a telco tagozat alelnöke Beck György lett. A szakterületekért felelős elnökségi tagok: Bóna Ákos (szabályozás, szélessáv), Juhász István (IT szolgáltatások), Drajkó László (piacbővítés), Füzes Péter (szofver), Papp Péter(iparágfejlesztés), Major Gábor (online tartalomszolgáltatás), Vinnai Balázs (K+F, innováció), Tuska István (hardver), Kerémi András (közbeszerzés), végül K. Szabó Imre (export, import) lettek.

A szövetség elnöke továbbra is Keresztesi János, akinek a mandátuma jövőre jár.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!