1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Vivendi Universal a harmadik negyedévben 59 százalékos eredménycsökkenést kénytelen elkönyvelni. A vállalat a gyengébb adatokat a korábbi eszközeladásokkal magyarázta.

A Vivendi eredménye a harmadik negyedévben 5,9 milliárd eurót tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 14,55 milliárddal. A drasztikus visszaesés ugyanakkor mégsem olyan súlyos, mint amit az elemzők vártak, mivel ők 5,82 milliárdot jeleztek előre.

A francia vállalatnál a társaság egyes érdekeltségeinek eladásával magyarázzák a visszaesést, és biztató jelnek tartják, hogy a stratégiailag fontosnak tartott mobiltávközlési bevételeik tovább bővültek. Az összes ilyen jellegű bevétel 10 százalékkal lett magasabb. Ezen belül a legfontosabbnak számító Cegetel 8 százalékkal erősödött.

A szégyentáblára a zenei részleg a Universal Music került az első helyre, amely 16 százalékos eredményveszteséget könyvelt el. Emellett a videójátékok is gyengén teljesítettek az ilyen típusú bevételek 54 százalékkal maradtak el a 2002-es számoktól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!