Az alig egy évtizede létező iparág az idén is tartós, dinamikus növekedését jórészt az teszi lehetővé, hogy egyre kevesebb vállalat végzi saját maga a takarítást - mondta Pozsonyi Zoltán. Míg hat évvel ezelőtt a cégek 60-65 százaléka, addig mára 85 százaléka szerződött külső, takarításra specializálódott cégekkel - tette hozzá az elnök.
Rámutatott: a piac bővülésének hátterében áll az is, hogy nő a takarítandó felületek száma. A nagy üzletközpontok és irodaházak terjedése miatt évről-évre több millió négyzetméterrel több felületet kell megtisztítani, ráadásul egyre kevesebb idő alatt.
Példaként szolgálnak a multiplex mozik. A MATISZ adatai szerint van olyan pláza, ahol naponta 25 köbméter pattogatott kukoricát kell összeszedni a sorok közül, akár 150 darab rágót is le kell vakarni a székekről, és kétszáz liter üdítőt felporszívózni a szőnyegről - mindezt a pár órás zárva tartási idő alatt.
Pozsonyi Zoltán megjegyezte, hogy folyamatosan emelkedik az elvárt munka minősége. Főként a bevásárlóközpontokban, itt a tisztaságot folyamatosan szinten kell tartani.
A piacon húsz nagy cég és több kisebb vállalkozás foglalkozik takarítással, illetve eszköz- és vegyszergyártással.
Jelezte, hogy jelentős a feketemunkások aránya. Pozsonyi Zoltán reményei szerint ezen a területen változás várható azzal, hogy tavaly a takarítói szakmai képzés bekerült az Országos Kereskedelmi Jegyzékbe (OKJ), és így egyre több vállalat követeli majd meg a kizárólag szakképesítéssel bíró takarítók foglalkoztatását.
A hatvan tagot számláló MATISZ tagja az Európai Épülettisztító Szövetségnek.