2p

Az eddig elért eredmények ellenére Európában a nők még mindig ki vannak szorítva a vezető tisztségekből mind a politikában, mind az üzleti életben, derül ki az Európai Bizottság által csütörtökön ismertetett jelentésből.

Unió-szerte a parlamenti képviselők 24 százaléka nő, egy évtizeddel ezelőtt az arány 16 százalék volt, és miniszteri posztokat is hasonló százalékban foglalnak el nők. Ez az arány még mindig alacsonyabb annál a kritikus 30 százaléknál, amelyet elérve a nők jelentős politikai befolyásra tehetnének szert.

Az Európai Parlament éppen fel tudja mutatni ezt a kritikus számot, a képviselők 31 százaléka nő. A nemzeti kormányok miniszterei között a férfi-női arány átlagosan 3:1, 24 százalék nő, 76 százalék férfi. A magánszféra vezető vállalatainál 10 magas beosztású dolgozó közül 9 férfi, illetve férfiak töltik be a vállalatvezetői pozíciók kétharmadát.

A nők a gazdasági döntéshozatalban is meglehetősen alulreprezentáltak. Az EU mind a 27 tagállamának központi bankjait férfiak irányítják. A nők Európa-szerte a munkavállalók több mint 44 százalékát teszik ki, ugyanakkor a vállalatvezetőnek tekintett pozícióban lévők (ügyvezető igazgatók, vezérigazgatók, kisvállalkozások vezetői) közül csupán 32 százalék nő.

Az EU tagállamainak államigazgatásában jelentős előrelépések történt: a nők jelenleg a hierarchia két legfelső szintjén lévő pozíciók körülbelül 33 százalékát foglalják el, ez a szám 1999-ben 17 százalék volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!