Idén is négy kategóriában hirdette meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara az "Egészséges Munkahely AmCham Díj" elnevezésű pályázatot. Nagyvállalati kategóriában a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. lett a győztes, míg a középvállalatok közül a GE Hungary Zrt., a kisvállalatok közül pedig az SSL Magyarország Kft. A "Legjobb gyakorlat" díjat az Alcoa-Köfém Kft. és a Lilly Hungária Kft. nyerte.
A független szakértőkből álló Bíráló Bizottság javaslata alapján az AmCham nagyvállalati kategóriában különdíjat adományozott két kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályázónak, az Unilever Magyarország Kft.-nek és a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.-nek.
A díjakat Kincses Gyula egészségügyi államtitkár és Patricia Gonzalez, az USA magyarországi nagykövetsége kereskedelmi tanácsosa jelenlétében hétfőn a Hilton Budapest WestEnd Szállodában adta át Bienerth Gusztáv, az AmCham elnöke, Fáth Péter, az AmCham vezérigazgatója, Polák László, a kamara Egészségügyi Bizottságának elnöke és Galgóczy Gábor, a Bíráló Bizottság elnöke.
Messze Amerikától
Ma már a munkahelyünk lett az életterünk, időnk nagy részét ott töltjük - mondta köszöntőjében Kincses Gyula. Szerinte a munkahelyek azáltal, hogy példát mutatnak, jelentősen hozzájárulhatnak az egészséges életmód kialakításában. A jó gyakorlattal rendelkező cégek nem csak nevelnek, és egészségre szoktatnak, hanem ezzel egyúttal a közösséget is építik.
Patricia Gonzalez szerint az egészséges munkahelyek amellett, hogy az alkalmazottaknak többletet nyújtanak, a vállalatok nyereségességére és az ország versenyképességére is jó hatással vannak. Sőt az egész társadalom jólétét és egészségét is pozitív irányban befolyásolják.
Egy frissen nyilvánosságra hozott amerikai felmérés adatai szerint az ottani munkaadók nagyra értékelik az egészségügyi juttatásokat és a jóléti programokat, hiszen ezekkel pénzt takarítanak meg. Az amerikai 25-100 fős kisvállalkozások 82 százaléka, míg a 100-1000 alkalmazottat foglalkoztató nagyobb cégek 99 százaléka tartja fontosnak az ilyen programokat - hangsúlyozta Patricia Gonzalez.
Az elmúlt egy év jogszabályváltozásai nem ösztönözték a cégeket az egészséges munkahelyek megteremtésére - fejezte ki sajnálatát Polák László, az AmCham egészségügyi bizottságának elnöke. Ezért idén nyáron felhívást intéztek a tagvállalataikhoz, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Ez évben hirdették meg a Maradj a zöld szférában programot is az alkohol- és a drogfüggőség megelőzésére.
87 hazai cég csatlakozott a programhoz
Az Egészséges Munkahely Programhoz az elmúlt öt évben több mint nyolcvan vállalat csatlakozott (ebből 17-en adták le idén a pályázatukat). A pályázóknál egyebek között a munkahelyi egészséggondozás, az egészséges táplálkozás, a testmozgás/testedzés, a munkahelyi dohányzás visszaszorítása, az ergonómia, a mentálhigiéné, valamint a munkahelyi drog- és alkoholfogyasztás megelőzésének területeit vizsgálják.
A programot az Egészségügyi Minisztérium is támogatja 2004 áprilisától, amikor is megállapodást kötött az AmChammel. A kamara emellett több szakmai országos intézménnyel - az Országos Egészségfejlesztési Intézettel, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézettel, és az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézettel - is együttműködik.
Kovács Zita